A ruhásszekrényben egyre több és több ruha kerül, ezáltal a rendetlenség is nagyobb? A rosszul tárolt ruhák és kiegészítők lassan az egész szobát elfoglalják?
Ha ilyen gondjaid vannak, akkor ez a cikk neked való!
Van pár megoldás, melyek olyan jól néznek ki, hogy nem is akarod elrejteni őket egy ajtó mögé.
Kezd a szekrények, fiókok és az ágy alatti részek rendezésével.
Vigyázz, aminek nincs párja… de úgyis előkerül, kivan szakadva… de majd elviszem varrónőhöz…. nem volt rajtam már 1 éve… de majd most elkezdem hordani és minden hasonló gondolat azt jelenti, hogy arra a ruhadarabra nincsen szükséged és nem is lesz. Ami olyan azt ajándékozd el vagy adományozd a rászorulóknak.
Ezután még egyszer nézd át a ruháidat és rendezd csoportokba, akár évszak, akár szín vagy akár gyakoriság szerint is osztályozhatod őket.
Ezekkel a módszerekkel megszűnik a „nincs mit felvennem” érzésed!
Tárolásnál fontos szempont, hogy figyelj oda mindennek meglegyen a maga helye, mint pl. a hosszú ruháknak, az elegáns ruháknak, a fehérneműknek, kiegészítőknek és mindennek, amit itt szeretnél tárolni. Ragaszkodj a saját helyükhöz, így tudod elkerülni egyszerűen a rendetlenség érzését. Rengeteg jó megoldást lehet találni az interneten is a szekrények rendszerezéséhez.
Ezekből osztok meg veletek párat.
Tárolási típusok:
Fiók elválasztók
A fiókos elválasztók vagy szervezők valóban hasznos megoldás egyes darabok elkülönítésére, mint pl. a fehérneműk vagy a kiegészítők stb. elválasztására.
Ezzel a módszerrel reggel jobban átláthatók a fiókok.
Vákuum tárolás
Ha kevés a helyed és a táli – nyári ruhákat cserélgetni szoktad, akkor ez pont neked való. Ezzel a módszerrel szinte 3-szor több helyet tudsz spórolni. Képzeld csak el, hogy 3-szor több mindent tudsz, így tárolni HÁROMSZOR! Nagyon jól hangzik igaz? Ez a tömörítő lehetővé teszi az ágyneműk, paplanok és a ruhák gyűrődésmentes tömörítését, anélkül, hogy károsodnának.
Ezek a táskák/tartók/tokok mindegyike 100 %-ban légmentesek, így a nedvességtől, rossz szagoktól és atkáktól is védi a ruhákat.
Kosarak
Azokban a helyiségekben, ahol nincs szekrényed ott a legjobb barátaid tudnak lenni a kosarak.
Remekül mutatnak a sminkasztalon vagy a szekrény tetején, a fürdőben is. Hajkefék, parfümök, karkötők, gyűrűk rendszerezésére is tudod őket használni.
Lógó polcok
Ha túl kicsi a szekrényed a fiókos tárolásra, akkor vegyél néhány szűk vászonpolcot. Egyre többféle szövetből készítik, amivel akár vidámabbá is tudod varázsolni a szekrényed belsejét.
A függő tároló-szervezők extra tárhelyet biztosítanak a pulóverek, pólók vagy cipőkhöz megőrizve a ruhásszekrény rendetlenségét.
Egyetlen hátránya szerintem, hogy nem szabad túlságosan megtömni ezeket a tárolókat. (mert tudjuk, hogy belepakolunk mindent, ami belefér)
Cipőtárolás
Ha annyira a cipők rabja vagy, mint én, akkor tudod, hogy nagy fejfájást tud okozni a rendszerezésük.
Kezd a párosításukkal, majd típus szerint rendszerezd és tárold annak függvényében, hogy milyen gyakran hordod őket.
Tárolásunkra sokféle okos megoldást kitaláltak már, ilyen a helytakarékos egymásba fordítható tároló vagy a puha cipőkhöz a cipőfa, hogy formába tartsuk őket.
A mindennapi cipőket pedig úgyis látható helyen tároljuk, mondjuk egy cipőtartó állványon vagy pl a tornacipőket, kondikat kosárba.
Vállfák és függő akasztók
Szeretek mindent felakasztani, mivel így nem (vagy kevésbé) gyűrődnek a ruháim és jobban átlátom, ami segít abba, hogy mit vegyek fel aznap.
De nem minden akasztó egyforma:
- helytakarékos szempontból a minél keskenyebb fogasokat választom, így kevés helyet foglalnak el a szekrényben.
- nadrág esetén a 4 az 1-ben akasztókat választom, amit kétféleképpen lehet felakasztani
- kiegészítőknek pl. öveknek, nyakláncoknak és sálaknak is külön-külön akasztórendszer használok
Ha magas a szekrényed, akkor mindenképpen hasznos, ha két szintes akasztós részt tervezel bele. A felső része akár emelős is lehet, így még nyújtózkodnod sem kell a felső ruhákért.
Ám, ha ez nem jutott eszedbe az elején akkor sincs gond! Lehet kapni olyan akasztót, melyet a meglévő sínre akasztva tudsz rögzíteni, ezzel megduplázva a szekrény tárolását.
Elegáns akasztó
A mai divatnak köszönhetően megjelentek a minimális ruhásszekrények, melyekre gyorsan és egyszerűen tudjuk felakasztani a ruhákat. Előszobába vagy egy kisebb szobába is tudjátok alkalmazni. Nagyon mutatós, elegáns és üde is egyszerre.
Szóval, ha késztetést érzel a rendrakásra, ne felejtsd el:
- válogasd szét a holmidat, megszabadulva azoktól a dolgoktól, amikre nincs már szükséged
- válassz ki pár megoldást a fentiek közül a rendszerezéshez
- tárold a nagyobb szezonális ruhákat pl. télikabátok vagy síruhák vákuumzsákokban
- hozd ki a legtöbbet a ruhásszekrényedből akasztókkal, kampókkal, kosarakkal, állványokkal
Remélem hasznosnak találtad ezeket a megoldásokat.
További kellemes hetet!